52. nap – Minden cég csak eladni akar – nem üzletet építeni.

Ezt látom az álláshirdetésekből.

Most olyan időszakban vagyok, hogy aktívan figyelem az álláshirdetéseket. Van egy munkahelyem, mellette írom a blogot délutánonként.

Korábban is írtam róla, hogy itt Pécsen egyetlen cég sem keres jelenleg marketingest, és tartalom készítőt sem. Ezt gyönyörűen tükrözik az álláshirdetések. Területi képviselőt, kereskedelmi adminisztrátort keresnek.

Elvárás az Office programok használata, főleg az Excel és papír alapon kell iktatni a rendeléseket. WOW, mindezt 2017-ben.

A területi képviselőnek kötelezően számlaképesnek kell lennie. Feladata az új partnerek keresése és a régiek látogatása. Miért? Mert a cég egyetlen lépést sem tesz azért, hogy több vevője legyen. Inkább alkalmaz képviselőket, akiket pár katalógussal útnak indítanak. Nem hoz semmit? Az ő baja.

Tudom, mert csináltam.

Ezek a cégek forgalmaznak, gyártanak termékeket, amiről fogalmuk sincs hogyan kell eladni. Valójában a képviselőjüknek akarnak értékesíteni, aki viszonteladókat keres és csak azok kerülnek kapcsolatba a vevővel. A cég ezzel tovább hárítja az eladás feladatát.

Pedig nem ez az egyetlen lehetőség.

Ott van például a Manna Szappan, ami egy gyártó cég. Már a kezdeteknél marketing felfogással indítottak. Nem álltak neki vadul gyártani a nekik tetsző termékeket, hogy azokat majd számlaképes területi képviselőkön keresztül viszonteladókhoz juttassák el országosan.

manna

A tulajdonosok hajlandóak voltak marketinget tanulni Wolf Gábortól és azonnal saját webáruházat nyitottak. Mára biztosan vannak viszonteladóik és üzletkötőik is, akik új csatornákat hoztak az értékesítésbe. De nem rájuk épült az üzlet.

Előbb pozicionáltak (vegyszermentes szappanok), márkát építettek, aktívan megjelentek a közösségi médiában és email magazinjuk lett. A vásárlóiknak élményt adnak vásárlás előtt, alatt és után. Mellesleg árulnak termékeket is.

Szép a csomagolás, van utánkövetés, személyesek a cikkek, a levelek alján a tulajdonos hölgy mosolyog.

Miért van az, hogy a legtöbb cég csak eladni akar üzlet építés helyett?

Talán ugyanazért, amiért egyetlen cég sem keres marketingest Pécsett. Nem értik a mai vásárlókat. Rosszul értelmezik a közösségi médiát, nem merik megmutatni magukat, mert kiderülne, hogy valójában kizárólag a pénzért csinálják.

Keresnek termékeket, amik “mennek” vagy épp “menők”. Ehhez csinálnak webáruházat, boltot nyitnak egy forgalmas helyen és várják a vásárlókat. Ha nem jönnek, akkor leakciózzák a raktárkészletet, amivel bukják a hasznot meg a vásárlói hűséget.

Nem lenne jobb fordítva csinálni?

Megfogalmazni egy célt. Egy olyat, ami választ, megoldást, enyhülést ad valamilyen felmerülő problémára.

Erről elkezdeni blogot írni (ingyen van), készíteni hozzá videókat telefonnal (ingyen van), azt feltenni YouTube-ra, Facebookra, Instagramra satöbbi, mert azok is mind ingyen vannak.

Indítható egy történettel, amiből megtudjuk, hogy a cég vezetője miért azzal a bizonyos termékkel vagy dologgal akar foglalkozni.
Mivel telnek a napjai?
Mi az, amit folyamatosan tesz a vásárlóiért?

Esettanulmányok, fotóval, videóval.
Hitelesség építés, bizalom építés, ami szépen lassan elkötelezi a vásárlót a cég mellett.
Jelen lenni a közösségi média platformokon valóban értékes, no bullshit tartalommal.

Saját YouTube csatorna, videós hirdetés helyett.
Nyomtatott magazin, újsághirdetés helyett.
Email magazin, folyamatos akció helyett.
Ügyintézés, bonyolítás helyett.

Ha kicsit idegennek tűnik ez a téma, akkor gondolj arra a cégre, amitől a legutóbb vásároltál egy árösszehasonlító oldalon keresztül. (Mondjuk Árgépen vagy Árukeresőn.)

Megvan?

  • Emlékszel mit tett ki az a cég tegnap a Facebookra?
  • Vagy arra, hogy mi volt az utolsó hírlevelében?
  • Hogy hívják a tulajdonost és miért kezdett bele az üzletbe?

Ezek a cégek az áraikkal harcolnak egymás ellen. Nem azért, hogy jobb legyen az élete a vásárlóiknak.

A probléma itt gyökerezik.

Nincs cél, nincs rendszer, nincsenek folyamatok. Így marha nehéz bármit kommunikálni a közösségi médiában, ergo nincs is szükség marketingesre a cégben. Hallottam már ilyet:

“Azért nem fogunk fizetni egy embert, hogy egész nap fészbukozzon.”

Inkább jöjjenek területi képviselők, saját kockázatukra, csináljanak amit akarnak és ha nem adnak el, nem keresnek pénzt. Le van szarva. Majd jön más.

Nem is tudom miért szántam időt ezekre a hirdetésekre. De ha már megtettem és foglalkoztam vele, leírtam. Ugyanis MA EBBŐL MEGTANULTAM VALAMIT: Soha többé ilyen munkát. Soha többé ilyen céget.

Egyetlen esetben állok velük szóba.

Külső vállalkozóként, marketingesként vállalom, hogy a cégvezetővel közösen kialakítok egy online kommunikációs stratégiát. Ez alapján kezelem a közösségi média felületeket, a blogot, és a weboldalt.

Alakul az dolog, haladok az új bizniszem felé. 🙂
Ez is egy jó nap volt. Most publikálom ezt a posztot és feltöltődve, új ötletekkel indulok aludni. Ha bírok így…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.