Napi Blog 38. – Nyílt levél a szórólapozónak

Hazaértem a munkahelyemről. Előszedtem a kulcsomat, kinyitottam a postaládát és eltöltöttem fél percet a lépcsőn állva, hogy egy “Árnyékolástechnika” fedőnevű próbálkozó felbosszantson.

szórólap marketing

Már hajítottam volna a kuka felé, de meggondoltam magam: Ez a lesz a mai posztom témája.

Miért bosszantott fel?

Minden munkanapom azzal telik, hogy a főnököm 15-20 évvel ezelőtti marketing vastörvényeket tanít nekem. Hirdetést készítek a helyi napilap 2017-es falinaptárjára, és karácsony előtt még egy köztéri reklámtáblát is el kellett készítenem.

Ha ez a feladat, én megcsinálom. Ha ezért fizetnek 🙂 akkor legyen így.

Nagyon jól tudom, hogy a céges reklámok 97 %-a nem a vásárlóknak készül, hanem a cégvezetőnek. Pont tőle kapom 🙂 a fizetésemet. Akkor miért lenne az én munkahelyem kivétel? 

Nagyon sok helyen még ma is ezt látom: “Cégünk 25 éve áll a lakosság szolgálatában” “Minőség, megbízhatóság, olcsó ár” + a tevékenységek meg a termékkategóriák felsorolása. Mert a tulajdonos erre nagyon büszke. Sokat dolgozott érte, hogy elmondhassa. Kár, hogy senkit sem érdekel.

Tisztelet a kivételnek.

Csak azok a cégek kivételek, ahol a vezető fejleszti magát, marketinget tanul vagy egy fiatalabb alkalmazott motivációt és engedélyt kap, hogy vevőorientált marketinget folytasson.

Szóval munka után, kilépve az ajtón azonnal önfejlesztő vagy marketing hanganyagot hallgatok vagy elolvasok egy marketing cikket amíg hazavisz a busz. Ma is így volt, egy személyes márkaépítésről szóló cikket olvastam Oravecz Nórától és hazáig ez a gondolat foglalkoztatott.

Aztán kinyitottam a postaládát…

Árnyékolástechnika felirat, egy unalmas felsorolás, egy erkély fotó, email cím, telefonszámból kettő, meg egy félkövérrel kiemelt – valószínűleg fontosnak tartott – felirat az alján: Régi árnyékolók javítása.

De ne csak hiszti legyen ez a cikk, leírom mit kellene csinálnia az árnyékoló embernek 2017-ben szórólapozás helyett.

*** egy kérdés ***
A fenti fotón a szórólap minden sorát elolvastad? Én most jövök rá, hogy még mindig nem bírtam. Itt van előttem és akárhányszor ránézek, mindig van rajta újdonság. Nem bírom elolvasni egy szuszra.
***

Feltételezem, hogy kis költségvetésből kell gondolkodnia, mert kevés a munkája. Ha lenne elég megrendelése, akkor nem lenne ideje szórólapokkal járkálni a panelekben.

Maradok is a szórólapnál. A történet mesélést, a személyes márkát most hagyjuk. Szerintem az sok lenne. Gondolkodom rajta, hogy elküldöm ezt a cikket az árnyékoló embernek. (az email címet meg a telefonszámot szándékosan takartam ki a képen)

Dobom is a bosszankodást, megpróbálok valóban segíteni neki. Lehetséges, hogy eddig még senki nem tett ilyet vele. Innentől hozzá beszélek, nyílt levél formában.

Mitől lenne jobb a szórólapod?

1. Beszélj a vásárló problémájáról

Nekem egy régi redőnyöm van. Eszemben sincs kicserélni. Miért tenném? Valami gondom lesz hosszú távon, ha elhanyagolom? Az általad beszerelt új árnyékolónak van olyan tulajdonsága, amiről nem is tudok?

2. Magyarázd meg mit csinálsz!

Mi az a rejtett szerkezetű redőny rendszer? És miért jó az nekem? Eddig se zavart, hogy ott kint van az erkélyen. Miért rejtsem el?

Bizonyítsd a hozzáértésedet. Én marketinges vagyok és egy óra alatt írok neked egy ilyen ötlet halmazt a megrendeléseid növelésére. Szerintem te is vagy olyan jó szakember, hogy 2 perc alatt bebizonyítod nekem a hozzáértésedet. Ezt add át a reklámodban.

3. Mutasd meg magad!

Ki vagy te? Elvárnék egy fotót rólad, de még a nevedet sem mered felvállalni. Bizalom=nulla. Mi az oka, hogy nem vállalod magad? Nem adsz számlát? Át akarsz verni? Még az email címed sem mond semmit. Soha nem írnék rád.

Legyen egy mosolygós fotó rólad, a neved, az elérhetőséged és egy vicces szlogen, amin nevetek egy jót és máris beírom a számodat a telefonomba.

4. Senkit nem érdekel, hogy mit tudsz.

Az érdekel, hogy miért jó az nekem, ha pénzt adok neked. Az érdekel, hogy mennyi időmet veszi el, hogy a munkádat nézem, mert közben semmi mást nem tudok csinálni. Vagy mennyire koszolod össze a nappalit. El kell pakolnom mindent az erkélyről?

5. Tegyél fel egy kérdést!

Kérdezd meg a szórólapon, hogy milyen árnyékolóm van és elégedett vagyok-e vele. Vagy történt-e jégkár az elmúlt években, amit elmulasztottam megjavíttatni. Vagy befészkeltek-e valamilyen madarak a nyáron, akik összesz@rják nekem az erkélyt.

A lap alján pedig kérj meg, hogy válaszoljak az email címedre és te előállsz egy megoldással. Kérj tőlem egy fotót a problémáról és adj 24 órán belül konkrét árajánlatot emailben. Minden panel erkély egyforma, még a méreteket is tudod.

6. Használd a Facebook-ot! Ingyen van.

Lehessen megtalálni téged legalább a Facebook-on. Ma már a 70 év felettiek is azon lógnak egész nap. Feleségem nagymamáját a 70. születésnapján Facebook kommentben köszöntötte fel a 83 éves barátnője. Egyedül, segítség nélkül csinálta a tabletjén.

De a téli uborka szezonban írhatsz blogot (ingyen van), a munkáidról nyáron csinálhatsz videókat a telefonoddal (ingyen van) és feltöltheted a Facebook oldaladra (ingyen van) és a YouTube-ra (ingyen van).

Ezeknek a linkjeit ráteszed a szórólapodra a fotód alá az elérhetőségekhez. Ha még egy QR kódot is teszel oda (ingyen van), akkor fel se kell vinniük a lapot, lefotózzák a mobillal és lecsekkolnak a közösségi oldalakon.

Bizalom=10 !

ÉS CSAK UTÁNA fognak felhívni vagy emailt írni. Szerintem többen fognak a Messengeren megkeresni, mint emailben.

Mi lesz, ha nem csinálod, amit tanácsoltam?

***
Este 8 óra van. Lemegyek és lefotózom a mostani szórólapozásod eredményét.
***

15 postaláda van, 8-ban még benne volt a papír, egyet én hoztam fel és ennyi volt a papír szemét gyűjtő kosárban:

szorolap
Akkor hány szórólapod ért célba?

Nagyjából kettőt vittek fel a lakásba. Statisztikákból tudom, hogy körülbelül 0,1 % a konverzió. Nem vezetem le, de városrészenként 1-2 telefonhívást tippelek, ha az összes postaládába raktál.

Fogadd meg a tanácsaimat!

A mai világban rengeteg marketing eszközt találsz, ami ingyen van és növelheted velük a szórólapod hatékonyságát.

Használd! 

Keress több pénzt!

(Ha valakit érdekel az ő elérhetősége, – mert redőnyt cserélne Pécsen – írjon rám Facebookon! Megadom az elérhetőségeit, hátha ezzel is segítem a munkáját.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.